31 március, 2022

A Fidesz gazdaságpolitikai csúsztatásai - 3_A kicsi én

 

Gazdaságpolitikai meglátásaim, a közérthetőséget előtérbe helyezve, lehetőleg adatözön és szakzsargon nélkül – ezáltal, akár a szigorúan vett szakmaiság esetleges sérülése mellett is –, a lehető legrövidebben összefoglalva. (szint: ismeretterjesztő, típus: véleményező)

 

3. Sokszínűség

A) „kicsi én”

B) pénztáros Lőrinc

C) politikai sokszínűség

 

A) „kicsi én”

 

Fut a kormánykampányban a „kicsi én” plakát-projekt. Hogy a Fidesz kommunikációs és reklámszakembereinek hogy sikerült egy volt Fidesz szavazót egy mindenkori szocialista vezetővel azonosítani az komoly kérdés, de ez az ő dolguk.

 

Azonban a „kicsi én” egy roppant fontos kérdésre világít rá, mépgedig az adott politikai erőn belüli homogenitásra. Pontosabban az adott politikai erő vezetőjének/legerősebb személyiségének dominanciájára, valamint a többi tagnak az ő véleményétől való lehető legminimálisabb eltérésre.

 

És ha itt megállunk egy kicsit és elgondolkozunk, ráébredünk, hogy a Fidesz kampánystáb a „kicsi én” párhuzammal pont a jelenlegi kormánypárt egyik legszembetűnőbb jellemvonására, legnagyobb gyengeségére mutatott rá.

 

Az elmúlt 12 év során megfigyelhettük, hogy a Fideszen belül mindenki csaknem szóról-szóra ugyanazt szajkózza, mint Orbán Viktor. Sőt, többen még a beszédritmikáját is megpróbálták imitálni. A párton belül, csak nagyon kevesen engednek meg maguknak a főnökétől eltérő gondolatiságot. Az egyik ilyen személy talán Lázár János. Hogy ez azért van-e, mert neki megengedett, vagy még éppen eltűrt, netán ebben a formában ez az előre megírt dramaturgia része, nos azt nem tudom. Azonban ahogy ezeket a sorokat írom, rögtön meg is állok, hisz végigfut agyamon a felismerés: a „kicsi én” projekt itt is fut!

 

 

Orbán Viktor

Lázár János

felcsúti kisvasút

hódmezővásárhelyi tram train

minden Fideszes politikus csak

azt nyilatkozhatja, amit a vezér

minden önkormányzati képviselő csak

azt nyilatkozhatta, amit a polgármester

vagyonnyilatkozat:

szinte semmim sincs      

emberszeretet:

mindenki annyit ér, amennyije van

soha nem látott nagyságú államadósság

soha nem látott nagyságú önkormányzati adósság

felcsúti magánkastély és körülölelő birtok

batidai vadászkastély és környező földterületek

 

A kormánypárti média a másik oldalra mutogat, miközben a párhuzam a saját táborában sokkal nyilvánvalóbb: minden párttag az elnök kicsinyített másaként viselkedik.

 

A Fidesznél hiányzik a „több szem többet lát” szemlélet, vagy ha meg is van, a több száj nem szól többet. És úgy tévútra jutni is könnyebb, ha nincs ellenvélemény. Márpedig pontosan látjuk, hogy senki nem mer megszólalni. Diktatúra a párton belül is – láttunk már ilyet…

 

És ha senki nem mer megszólalni a párton belül, akkor a vezér nem veszi észre saját rendszere hibáit. Pedig az intézményrendszer általa kinevezett vezetői szolgáltatják az adatokat:

- miniszterelnökség: Lázár János irányítása alatt napi 10 órás munkarend, kötelező túlmunkával1,

- FVM: a „Földet a gazdáknak” programban a helyi gazdálkodók által megvásárolt földterületek össznagysága (hektárban) jóval kisebb, mint a nem helybeliek által vásárolt földterületek összmérete, ráadásul utóbbiak számos esetben nem is mezőgazdasági profilúak2,

- KSH: a 2010-2020-as időszak születésszámai elmaradnak a 2002-2009-es időszak adataitól3,

- ÁKK: a 2010-2022-es időszak során, Magyarország bruttó államadóssága a duplájára nőtt4,

- MNB: a kormány gazdaságpolitikáját a nemzeti bank jelenlegi elnöke is kritizálja5.

 

MTI-fotó, szerző: Benkő Vivien Cher, fotó-azonosító: D_MTI20220329016


Visszatérve a kezdeti párhuzamra. Amikor a teniszszövetség elnökét eltávolították, mivel mintegy 4,7 milliárd forintra rúgtak a problémák (hiány és adótartozás). Kit ültettek az elnöki székbe, hogy megoldja a gazdasági nehézségeket? Lázár Jánost, Hódmezővásárhely egykori polgármesterét, akinek a vezetésével 22,5 milliárd forintos adósságot halmozott fel a város önkormányzata (mindezt a BM 5,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásán felül)6,7,8. – frappáns döntés…!

 

És nem az a legnagyobb probléma, hogy a Fidesz vezető politikusai cseppet sem értenek a közgazdaságtanhoz. Sokkal inkább az, hogy annyira makacsok, hogy inkább kiragadják a szakpolitikai döntéseket is a szakértők kezéből, csak hogy keresztül vigyék tervüket és bizonyítsanak. Melynek végeredményét pontosan láthatjuk: egyikük eladósítja a szülővárosát, másikuk a hazáját.

 

 

--------

forrás:

1 https://www.origo.hu/itthon/20141125-terjedhet-a-tizoras-munkaido.html

2 http://kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek.php

3 https://www.ksh.hu/stadat_files/nep/hu/nep0001.html

4 https://akk.hu/statisztika/allamadossag-finanszirozas/allamhaztartas-maastrichti-adossaga

5 https://magyarnemzet.hu/pc19/2021/08/matolcsy-gyorgy-elerhettuk-volna-az-1936-os-fejlettsegi-csucsot

6 https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/ezek-az-orszag-legnagyobb-penznyeloi-itt-a-teljes-lista.585744.html

7 https://168.hu/itthon/marki-zay-peter-megdobbent-amikor-rajott-mit-hagy-ra-a-fidesz-hodmezovasarhelyen-146096

8 https://www.hodpress.hu/2021/08/27/visszafizette-a-varos-az-14-milliardos-tartozas-utolso-60-milliojat/




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése