A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalapács gyertya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalapács gyertya. Összes bejegyzés megjelenítése

06 június, 2016

Dupla csúcsok a Rába grafikonján

A Rába árfolyamgörbéje egy dupla csúcs gyertyaformációt rajzolt ki napos időtávon. Ez alapvetően árfolyamesésre utaló jelzés. Észre kell vennünk azonban azt is, hogy az utolsó gyertya egy kalapács, a legutolsó eső trend alján. Ebből arra következtethetünk, hogy lehetséges még pár napos korrektív (emelkedő) mozgás, mielőtt a nagyobb árfolyamcsökkenés megindul.

Ne kapkodjunk hát a short pozíciók megnyitásával. Nézzük meg inkább türelmesen, mely technikai szintekre lehetne short ajánlatot elhelyezni. 1300 forintnál van egy gyengébb trendvonal, ráadásul a 100-as mozgóátlag is ehhez konvergál. Vagyis az 1290-1300 forintos tartományban lehet érdemes short pozíciókat nyitni.



Veszteségvágó megbízásunkat szintén helyezhetjük egy technikai szint közelébe (praktikusan fölé, mivel short ügyletről beszélünk). 1320 forintnál húzódik egy, az előzőnél erősebb trendvonal, célszerű lehet e fölé (kb. 1325 forintra) elhelyezni a stop loss ordert.

Célárként természetesen a dupla csúcs gyertyaalakzat magasságát adhatjuk meg. Jelen esetben hasznos lehet nem forintra pontosan kicentiznünk az árat, sokkal inkább egy ártartományban gondolkoznunk.
Már csak azért is, mivel a kirajzolódott dupla csúcs esetén tökéletesen látszik az, hogy min „vitatkozik” a két elméleti iskola. Egyik tan ugye azt mondja, hogy ameddig az árfolyam elér az alakzat során, a másik elv viszont azt állítja, hogy csak a gyertyák teste vehető komolyan a számítások, szintek meghatározásánál.
Azaz, elgondolkozhatunk, hogy a nyakvonalat a fentiek alapján az 1240 vagy az 1260 forintos magasságba vizionáljuk. Ebből eredően a célár is máshová esik 1080 vagy 1120 forintra. Tekintetbe véve, hogy 1120 forint környékén azonosítható egy korábbi alj, így ettől a szinttől érdemes lehet majd a pozíciónkat a zárás szempontjából aktívan követni.



Előzőeken kívül érdemes lehet megvizsgálni azt is, hogy mit látunk a hetes grafikonon:
- a napos dupla csúcs kirajzolódásával pont egy (csupán 3 érintési pontos) emelkedő trendvonalra érkezett vissza az árfolyam,
- kifejezetten jól kivehető, hogy hetes időtávon a 100-as mozgóátlag szolgál még támaszként az árfolyam számára,
- továbbá észre kell vegyük, amennyiben az említett kettős támasz megreccsenne, úgy hetes időtávon is elkezdene formálódni egy dupla csúcs alakzat, mely nagyon csúnya jövőképet vetítene előre (kb. 600 forintos célárral)

[utóbbi megvalósulása persze még sok-sok hetet – akár 0,5-1,5 évet is igénybe vehet]

01 július, 2015

NZD-USD long H1



Egy kalapács gyertya alakult ki az eső trend végén, mely pont a támaszról pattant el. A megerősítő emelkedő gyertya helyett egyelőre csak egy emelkedő doji érekezett, ez még nem elég biztos megerősítés ugyan, viszont a divergencia szintén támogatja a long pozíciót.


Az ármozgás elkezdett kialakítani egy kalapács gyertyát H4 időtávon is. Stop loss a kalapács gyertya alá.


A hammer candlestick appeared in the end of a downward trend. It rebounded from the support line. Unfortunately the, confirmatory candlestick just a doji, what is not enough. But there is divergence between the movement of the price and the RSI.

The price movement start to form a hammer on H4 time frame as well. Take the stop loss below the hammer candlestick.

24 június, 2015

EUR-GBP long H1



Az EUR-GBP árfolyama kitört a csökkenő trendcsatorna szorításából H1 időtávon. A függő long megbízásom elhelyezésének alapja az volt, hogy:
- az árfolyam már korábban is tesztelte a trendvonalat,
- kirajzolódott egy kalapács gyertya H1-en,
- az RSI az 50-es érték fölé került.


The exchange rate of the EUR-GBP broke out from the downward trendline on H1 time frame. The bases of my (fulfilled pending) short order were those:
- the price begun to test the mentioned trendline on Monday,
- the pirce movement drew a hammer candlestick pattern on H1 time frame,
- the RSI able to rose above the value of 50.

03 december, 2014

EUR/GBP long



Az EUR/GBP pontosan megcsinálta a feltételezett fej és vállak alakzatból számítható célárat. Az esés során azonban extrém módon túladottá vált órás időtávon. 
 

Valamint ezen az időtávon kialakított egy 3 gyertyából álló fordító gyertyaalakzatot: kalapács + doji +elnyelő gyertya. Továbbá óráson is alakul egy kalapács gyertya, mely eső trend végén a trend fordulását jelzi előre.
 

The EUR/GBP exactly reached the target price of the hypothetic „head and shoulders” pattern. But the exchange rate became extremly oversold on H1 time frame. Furthermore the last 3 candlestick formed a trendchange candlestick pattern: hammer + doji + engulfing candlestick pattern on H1 time frame. Added the last candlestick could be hammer on H4 timeframe, which is a trendchange signal if it is in the end of a decreasing trend.