A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dollár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dollár. Összes bejegyzés megjelenítése

03 október, 2016

Richter - dupla csúcsok és erős divergencia

A gyógyszerpapír mindkét nagy blue chipre hasonlít valamelyest. A MOL-ra abban, hogy napi grafikonján szintén szembeötlő a 100-as mozgóátlag támaszként való funkcionálása. Megvan azonban az a jelentős különbség, hogy a Richter már le is törte az MA100-at mint támaszt, hisz a legutolsó nagy piros gyertya csokor egyértelműen a kiemelt jelentőségű mozgóátlag alatt helyezkedik el. Ráadásul az RSI is az 50-es érték alatt mozog.



Az OTP-re pedig abban hasonlít a Richter részvény grafikonja, hogy szintén dupla csúcs alakzat fedezhető fel rajta, melynek bal válla szintén egy dupla csúcs. Továbbá az említett gyertyaformáció a hetes grafikonon is kivehető.
Sőt itt fel kell ismernünk, hogy tavaly év vége óta az árfolyam és az RSI mozgása között egy igen komoly divergencia alakult ki! Továbbá az RSI értéke folyamatosan támadja az 50-es középértéket, mely támaszként próbál szolgálni lassan immár 2 éve.



Igaz, hogy a hetes grafikonon az első komolyabb támaszzóna a 4800-4900 forintos sávban található (ide tart a 100-as mozgóátlag is); azonban a részvény árfolyama hatalmas menetelésen van túl, így bőven belefér egy tisztességes korrekció.

Az elmúlt időszakban számos sikerkészítményről (esmya, cariprazine, vraylar) számolt be a Richter, melyek (hellyel-közzel) azóta is szépen teljesítenek. Azonban az amerikai elnökjelöltek valamelyikétől még kaphat egy-két komolyabb pofont a helyi gyógyszeripar. Bár a Richter új készítményeinek legfőbb piaca Amerika, a társaság Európában és Ázsiában (Törökország, Oroszország, Kína, Japán) is igyekszik végigvinni az értékesítéshez szükséges engedélyeztetési folyamatokat.

A Richter súlya a CETOP és a BUX indexben egyaránt növekedett, mely egyértelműen pozitív a papírra nézve.

Az utóbbi hetekben tapasztalható forinterősödés azonban egyértelműen negatív a számos külföldi piaccal rendelkező (a Richter árbevételének mintegy 90%-a külföldről származik) társaság számára – mely ráadásul a korábbi beszámolók alapján, nem futtat származékos deviza fedezeti ügyleteket. Egy idén várhatóan bekövetkező amerikai jegybanki alapkamat emelés azonban a dollárerősödésen keresztül még kedvező hatást fejthet ki.


Az OTP-hez hasonlóan a Richterről is azt gondolom, hogy nagyon erős fundamentumokkal rendelkezik, jó befektetés lehet hosszú távon, rövidebb idősíkon azonban árfolyameséssel kalkulálok.

05 február, 2016

Richter – fej-váll alakzat és árfolyamkockázatok



Ha hetes időtávon elemezzük a Richter grafikonját, a következőkre figyelhetünk fel:
- az emelkedő trend tetején egy hullócsillag jelent meg,
- az árfolyam és az RSI között divergencia lépett fel,
- az aktuális heti gyertyával megtört a tavaly szeptember óta tartó emelkedő trend,
- szintén az e héten alakuló (még be nem fejezett!) gyertya jelenleg egy eső elnyelő gyertyaalakzatot formál
- kérdés, hogy kitart-e a november óta működő támasz szint,
- az RSI csökkenő trendben mozog,
- a támaszként és ellenállásként is kifejezetten szépen funkcionáló 100-as mozgóátlag még meglehetősen messze található.


Napos perióduson vizsgálva a chartot:
- felismerhető egy ferde nyakvonalú fej és vállak gyertyaformáció,
- az alakzat célára a következő két támasz-szint (5035 és 4780) közé, kb. 4850 forint környékére mutat,
- az RSI csökkenő trendben mozog és már az 50-es szint alá süllyedt.


Ha órás idősíkon is szemügyre vesszük a grafikont:
- észre kell vegyük, hogy a napos időtávon felismert fej-váll alakzat jobb válla, H1-es bontásban szintén egy fej-váll alakzat; tapasztalataim szerint a dupla alakzatok mindig erősebbek,
- az RSI csökkenő trendben mozog, azonban már közel a túladottságot jelző 30-as szinthez, így a hatalmas beszakadás előtt még elképzelhető egy korrekciós mozgás (szerintem kb. az 5430 forintos szintig),
- napon belüli (short) ügyletek esetén a 100-as mozgóátlag használható a veszteségvágó megbízás értékének beállításához.


Fundamentális oldalról:


1) szintén az árfolyam csökkenését támasztja alá a Richter külföldi piacait jelentő országok devizáinak gyengülése is (a Richter árbevételének mintegy 90%-a a külföldi piacokról származik, a legjellemzőbb tranzakciós devizák köre az €, $, PLN, RON, RUB és a CHF):
- az elmúlt 1,5 évben hatalmasat zuhanó olajár jelentősen meggyengítette az „olaj-devizákat”, köztük az orosz rubelt is, az orosz piac pedig kb. negyedét adja a az összes bevételnek,
- az EKB decemberi és januári kamatdöntő ülésen Mario Draghi szavai („a szándék is megvan, illetve az eszközök is rendelkezésre állnak a további beavatkozáshoz, amennyiben szükséges”) arra utaltak, hogy van még puskapor az intézmény eszköztárában, ez pedig az euró további gyengülésének irányába hathat,
- az ukrán gazdaság a „krími-helyzetet” követően továbbra sem tudott talpra állni, ez pedig befolyásolja a fizetőképes keresletet, a dollár alapú elszámolás viszont kiküszöböli a hrivnya ’gyengélkedését’,
- Kínából egyre a gazdaság növekedésének lassulásáról szóló hírek látnak napvilágot, ugyanakkor a fogyasztói társadalomra való átállás segítheti a Richter forgalmát; a kínai gazdaságvezetés sokat tett/tesz a jüan egyre nagyobb nemzetközi elfogadtatásáért, be kell valljam, nincs információm, hogy Kínában dollár vagy jüan alapú az elszámolás, összegezve ezeket, Kínát semlegesnek értékelem árfolyamkockázati szempontból,
- ilyen szempontból talán az egyetlen pozitívum a hosszabb távon várhatóan erősödő dollár lehet, mely az amerikai piacról és az USD elszámolású vevőktől érkező bevételekre lehet hatással,


- korábbi beszámolók alapján, a Richter nem futtat származékos deviza fedezeti ügyleteket (csupán természetes devizahiteleket) az árfolyamkockázatok tompítása érdekében, így a felsorolt tényezők akár jelentős befolyást is gyakorolhatnak a bevételek (forintban történő) konszolidált kimutatása során (a pénzügyi eredmény soron).





2) pozitívum:
- hogy a ’sláger’ készítmények (Cariprazine, Esmya) idén már pénzt (utóbbi már tavaly is) hozhatnak,
- a január végén napvilágot látott hír a kínai pozíció erősítéséről, valamint a 2015-ös hasonló tevékenységek Amerikában.

11 január, 2015

Átmenetileg gyengülhet a dollár a forinttal szemben



Az USD-HUF árfolyama H4 időtávon letört egy emelkedő trendvonalat valamint átesett a korábban leküzdött vízszintes ellenállásvonalon.


Napos perióduson az utolsó három gyertya fordulást vetít előre – legalábbis egy időre. Ugyanis az emelkedő trendben megjelenő gravestone (sírkő) doji és shooting star (hullócsillag) gyertyák egyaránt esést jeleznek a technikai elemzés alapján. Továbbá az RSI indikátor letörte a ráhúzott emelkedő trendvonalat.


Hetes bontásban az utolsó gyertya szintén hullócsillag. Az RSI pedig nem csak, hogy a túlvett tartományban mozog, hanem még egy divergenciát is felfedezhetünk az árfolyam és az RSI mozgása között. Ezek alapján pedig szintén az árfolyam esését várhatjuk. Az RSI havi perióduson is túlvett.
 

Összességében tehát a technikai tényezők alapján az árfolyam esését várnám. Véleményem szerint 239 forint környékére minimum visszakorrigálhat az árfolyam. Fontos azonban megjegyeznem, hogy egyelőre csupán korrekcióról beszélhetünk, vagyis a hosszú távú emelkedő trend törésére nem számítanék.

Fundamentális oldalról szemlélve a dolgokat, jó esély van rá, hogy az európai devizák utóbbi pár napban látott erőteljes gyengülését az Európai Unióval illetve az eurozónával kapcsolatos aggodalmak indukálták. Ez alapján szintén számíthatunk némi korrekcióra, ha kissé megnyugszanak a kedélyek.


Azt azonban a fundamentális vizsgálódás során is látnunk kell, hogy hosszabb távon további dollárerősödés várható. Ugyanis, ha 4-6 hónap múlva megkezdődik a kamatemelési folyamat az Egyesült Államokban, az mindenképp a dollár erősödését vonja majd magával. (S ennek legnagyobb kárvallottjai a fejlődő piaci devizák – köztük a magyar forint – lesz.)