Hogyan ne kereskedjünk
Mivel a blogot alapvetően azért írom, hogy eredményesebbé
váljon a kereskedésem (egyelőre sajnos, ha nem elemzek, illetve ha nem írom le rendszerezve,
hogy mely indokok alapján nyitok egy-egy ügyletet, akkor láthatóan romlik a
találati arányom), ezért természetesen nem csak a szépen sikerült napokat
összegzem, de az olyan katasztrófálisakat is, mint például a mai.
Ma körülbelül úgy kereskedtem, mint egy őrült. Számtalan
kereskedési és technikai hibát sikerült elkövetni, melyeket ennyi gyakorlattal
már nem illene, és mivel konkrét célom is van a kereskedéssel, ezért nem csak,
hogy nem illene, de nem is megengedhető. Lássuk hát!
1) GBP-AUD short
a) teljesült egy függő short megbízásom, stop loss rajta,
követő stop rajta, végül kézzel zártam, de ez még kb. rendben van
b)
- újranyitás szintén függővel, teljesül két helyről is, stop
rajta, rendben, viszont
- várható, hogy gyors mozgás lesz a trendvonal közelében,
miért nem raktam rá követő stopot?
- apropó trendvonal közelében, hogyan sikerült az ajánlatot
egy csökkenő trendvonal fölé elhelyezni? még akkor is, ha látható felette egy
horizontális szint, ráadásul az utolsó! a következő már csak havin látszik! hú,
de gyökér valaki!
- ezután ellenem jött a pozi, éreztem, hogy gáz van, nulla
közelében zártam, ez rendben
c)
- kitartó gyerek vagyok, újra berakom a függő megbízást,
igaz már följebb, de még mindig nem koppan le, hogy továbbra is a csökkenő
trendvonal FÖLÉ helyezgetem!
- nem teljesül én meg belecsapok, nehogy már kimaradjak (és
még az sem mentség, hogy úgy éreztem a trendvonal közelsége megvéd, hiszen
belecsapva pont róla nyitottam), mi a fenének csapkodok, ha még konkrét jelzés
se volt?
- a kereskedési rendszerem arra alapul, hogy a technikai
elemzés legegyszerűbb elemeivel kiszerkesztgetem a belépő pontokat, akkor minek
csapkodok?!
- utólag sikerült csak észrevenni, hogy gyakorlatilag egy
roppant meredek trendvonal mellett halad az ár fölfelé, amit még nem tört meg –
hát nem lehetek ennyire szerencsétlen! hány grafikont láttam, meg rajzolgattam
már végig?! (biztos, hogy több, mint ezret)
- szóval belecsaptam, stopot egyből bevágtam rá, végre
valamit jól csináltam (egyébként nyilvánvalóan mindig előre beírom a stopot és
csak úgy helyezem el a megbízást)
- viszont az ár megindul ellenem és teljesül még két szinten
egy-egy ajánlat, jön az ár ellenem ezerrel, én meg csak nézek, hogy milyen
alakzatból léptünk ki és nem látok semmit, és még ekkor sem tűnt fel, hogy
átléptük ugye a csökkenő trendvonalat, tehát szabad az út! (plusz
feltételezhető stop aktiválódások)
- mit csinál a nem normális, üldözési mániája lesz: biztos
stop vadászat van, na jó felhúzzunk a 3-ból kettőt az égbe, addig csak nem
jönnek el érte, egyet meg normál szintre, azt hadd vigyék! – komolyan mondom,
mint egy paranoiás!
- kezd érlelődni bennem, hogy valamit itt nem látok, gyors
megnyitom egy másik társaság kereskedési szoftverét, nos, náluk is pont
ugyanott van az ár, hát akkor itt nem a stopomra pályáznak, kézzel kicsapkodom
a pozikat – az első értelmes megmozdulás ebben a szakaszban
d) hihetetlen, hogy ennyire összetetten hülye tudok lenni,
ennyi hibát még sose követtem el egy trade alatt, tegyük hozzá, nem is egyszerű
feladat, lehetne belőle írni egy trader thrillert oktatóanyagnak – meg is van a
jutalom 3x kb. -100 pip !!!
2)
a) kitűzöm a feladatot, hogy ésszel schnellezek egyet, nem
biztos, hogy a legjobb megoldás, de szintek mentén működhet a dolog, nyilván,
ha már megvan a megfelelő irány, és ez feszültség-levezetésnek is jó lehet,
b) szerencsére megvan hozzá a devizapár, a jó pár napja
figyelt és elemzett GBP-CAD , csak nyitogatni kell rajta a függő short
megbízásokat és mivel az irány megvan, csak ki kell várni a kiszállókat, akár kézzel
is ki lehet ütni a pozikat, de erre a módszerre jobban szeretem és célszerűbb
is a kiszálló ajánlatot előre bevinni a panelon még a megbízás beadásakor
c) ehhez képest, mint egy hülye csapkodok jobbra-balra,
ahelyett, hogy kivárnám a célértékeket, azt a komoly 10 pipes célárakat, amik
alapvetően azért teljesen működőképesek tudnak lenni, látszik is az eredménye a
kötéslistán egy halom NULLA közeli zárással, hogy én mekkora ’hurkatöltő’ tudok
lenni, ha megőrülök! (remélem minél többen olvassátok, legalább ti nevessetek,
ha már én épp szenvedek a saját hülyeségemtől)
3)
a) GBP-CAD ból, mivel irányba álltam, alapvetően nagy
baleset azért nem történt, de mivel csapkodtam az egyik térfélen, így ez a
másik pályabeli játékomra is átragadt!
b) ugyanis közben teljesült egy függő short megbízásom az
USD-CAD devizapáron 1,2385-ön, asszem RSI közben 50 fölé ért, ezért inkább
kézzel zártam a pozit értékelhető pluszban, ezzel még nem is lenne baj,
c) azonban mikor kicsit továbbfigyeltem a devizapár mozgását,
láttam, hogy hullócsillaggal zártuk az aktuális gyertyát, tehát indokoltnak
tartottam, hogy újabb függőt helyezzek el – ez így korrekt is,
d) még azt is átgondoltam helyesen, hogy a hullócsillag teteje
tökéletes támpont, közel van, így felette már lehet is szűken stoppolni,
e) de mivel GBP-CAD-on csapkodtam jobbra-balra, ezért mikor
hangyafa**nyit ellenem indult az ár, gyors beraktam egy kiszállót nullába, ami
nagy megkönnyebbülésemre teljesült is gyorsan (nem tűnt fel, hogy gyorsan
kiszedtek nullában és ez esetleg azt jelentheti, hogy jó irányba állok!)
f) piaczárásig esett is az árfolyam, gyakorlatilag korrekció
nélkül – nos így lehet mesteri módon elba**ni egy előre szépen eltervezett, és
közben a helyzet által adottan jól stoppolható ügyletet
4)
a) nem időrendben haladok, hanem kb. súlyossági fokozatban,
még reggel volt, egy szépen megrajzolt ábrám, nyitási alapnak (még a végén
kiderül, hogy volt olyan dolog, amit jól csináltam a mai napon) USD-CHF-en,
b) erre rá is nyitottam, teljesen időben, az ár elindult,
amerre kell, stop és követő stop ott a pozin, király! ehhez képest mikor az ár
intenzíven ellenem jött a következő gyertyában, nem szűkebbre húztam a követő
stopot (ahogy egyébként gyakorta szoktam), hogy megadjam az esélyét a céláram
teljesülésének, hanem kézzel kivágtam a pozit – mentségemre szóljon, hogy az
adott óra kalapácsban végződött, azt a gyertyát meg nagyon tisztelem
c) sebaj, visszaraktam egy függő shortot a letört emelkedő
trendvonal alá pont egy vízszintes trendvonalra 0,9370-re, mondván, hogy az ár
csak visszateszteli a letört szinteket
d) este meg is érkezik az árfolyam a közelbe és nem teljesül
a megbízás, ez még rendben volna, de mivel több gyertya is az általam megadott
érték közelébe szúrt fel, ráadásul az egyik hullócsillagként végződött, akkor
mi a fenéért nem húztam lejjebb az ajánlatom 2-4 pippel (ennyi kellett volna
ugyanis a teljesüléshez) pláne, hogy ezáltal gyakorlatilag csupán jelentéktelen
mértékkel növekedett volna a stop mértéke
5)
a) még reggel szemlélgettem hosszasan az EUR-JPY
grafikonját, és több olyan dolgot is felfedeztem rajta, amelyek az általam
annyira kedvelt függő short megbízás elhelyezését támogatták,
- H4-en 2*2 duplacsúcs, melyek összességében egy duplacsúcsot
alkotnak a napos charton,
- illetve H1-en 23-ától be tudtam húzni egy olyan
trendvonalat, ami tökéletesen szépen együtt fut a 100-as eMA-val,
- valamint, hogy tegnap éjféltől már H4-en is látható módon
beesett az árfolyam a naposon behúzott, támaszként funkcionáló emelkedő
trendvonal alá
b) a H1-es csökkenő és a napos emelkedő trendvonal, valamint
a H1-en látható gyertyaaljak majd csúcsok által kijelölt vízszintes alapján
nagyon precízen be is lőttem, hogy 138,65-re elhelyezek egy függő short
megbízást
c) azonban roppant módon elbizonytalanított, hogy a tegnapi
napot egy kalapáccsal zárta a devizapár, ráadásul a mait is így kezdte (azzal
is zárta, de ezt akkor még nem tudhattam)
d) mit kéne csinálni, mit kéne csinálni, kitaláltam, hogy
egy kicsit feljebb tolom az ajánlatot a következő mini vízszintes szintre
mondván, hogy hátha a gyertyatestek a trendvonalak alatt maradnak, és az
árfolyam csak felszúr az ajánlatomhoz
e) nyilván elképzelhető a módosított ajánlathoz megvalósuló
forgatókönyv, hisz láttunk már ilyet, de mégis ’hány éves vagy te királyfi?’,
f) illetve ami a nagyobb probléma az a korábban már vázolt
hatalmas kockázat amely abból fakad, ha a csökkenő trendvonalnak nem alá, hanem
fölé helyezzük az ajánlatot – egy napon belül kétszer követtem el ugyanazt az
ökörséget, hát gratulálhatok magamnak, as’szem most inkább beülök a leghátsó
padba!
g) továbbá, mivel H1-en kereskedek, elképzelhető, hogy ki
tudom szedni a korrekciót egy naposon ellenkező irányba előre jelezhető
trendből – nyilván ez nem optimális, de a lényeg, hogy mérlegelnem kell, nem
pedig variálni! vagyis, vagy berakom a pontosan kiszámított helyre az
ajánlatot, vagy nem, de nem tologatom ide-oda!
6)
a) még az Bill-lel folytatott párbeszéd során kinéztem
magamnak a 2,3080-as szintet a GBP-NZD grafikonján, és ma hajnalban el is
helyeztem ott egy függő short megbízást
b) az ár estére meg is érkezett a közelbe, azonban 3 pip
híján nem teljesültem
c) gondolkoztam, hogy esetleg lejjebb vigyem az ajánlatom,
pláne mivel a szóban forgó doji gyertyának azért hosszabb volt a felső kanóca
és az RSI is 80-an környékén járt H1-en, azonban a GBP-AUD ’brutál futása’
miatt inkább a kivárás mellett döntöttem
d) a kivárást természetesen nem tartom hibának, sőt ez
kifejezetten hasznos tud lenni,
(„A türelem a siker kulcsa, nem a sebesség. Az idő a ravasz
spekuláns legjobb barátja, ha bölcsen használja!” – Jesse Livermore)
e) azonban továbbra sincs jó ötletem, hogy mi mást tehettem
volna, ha valakinek esetleg van (már a gyakorlatban is bevált) ötlete, azt
szívesen fogadom
7)
a) egy már régóta fennálló dilemma, hogy ha látom, hogy
felfelé kb. hova érhet el az ár (és mint a fenti írásból kiderül, hogy időnként
2-3-4 pip pontossággal be is tudom azt lőni), akkor miért csak short beszállót
teszek,
b) miért nem próbálom meg longra is megjátszani a dolgot,
pláne, hogy pl a GBP-NZD menetelése több, mint 250 pip volt onnantól kezdve,
mikor már számítottam rá és figyeltem (de ugyanígy volt függő shortom a GBP-JPY
-en is)
c) igaz alapvetően shortos beállítottságú vagyok, ’annyit
edzettem, hogy teljesen kishortolt az alkatom’ :D
8)
a) a mellékelt kötéslista alapján jól látszik a mai napon
egy nagyon fontos hiba, amit minden trader tud már a kezdetekkor, hogy nem
szabad elkövetni, mégpedig az, hogy ma a bukókat engedtem el, a nyerőket meg
gyorsan lekaszáltam
b) szerencsére az esetek nagyon nagy részében
- szűk stoppal dolgozom
(persze a FOREX-ezés elején kiderült számomra, hogy a túl
szűk stop éppúgy veszteségeket okoz, mint a túl tágra hagyott, annyi a
különbség, hogy az előbbi rengeteg apró kis bukóval darálja be a számlát)
- nem mozdítom a stopot,
- másrészt gyorsan zárom a veszteséges ügyleteket
(itt viszont kifejezetten figyelni kell, hogy a gyorsan az
ne azt jelentse, hogy nem adom meg a tradenek a lehetőséget, hogy kicsit
ingadozzon, majd nyereségbe forduljon pl. 3e pont)
c)
- viszont az még mindig komoly problémám, hogy (időnként
indokolatlanul) korán zárom a nyereséges pozit,
- igaz, annyit már fejlődtem, hogy egyrészt valamelyest már később
kaszálom el a pozit, másrészt a követő stop használatának optimalizálásán is
sokat munkálkodom
Nos, kb. csak ezt az egész komoly fejezetre valónyi hibát
sikerült elkövetni. Nézzük hát az összegzést! Elsősorban magamnak, de hátha
hasznos lehet más számára is!
- a Stop Losst nem mozdítjuk, még ha kisebbségi gyerekek
potyognak is az égből,
- a nyerőket futni hagyjuk, ha lehet minél jobban,
- a short megbízást a trendvonal alá helyezzük és
semmiképpen sem fölé,
- ha gyors mozgást várunk, vagy nem szeretnénk nagy
játékteret adni az árfolyam visszamozdulásának, akkor alapból pozinyitás után
rátesszük a követő stopot a pozira, illetve előre meghatározott célárat adunk
meg, már a megbízás elhelyezésekor,
- nem csapkodunk össze-vissza, pláne, ha már van a
gyakorlatban kipróbált és működőképes technikánk a schnellezésre,
- általában megadjuk az esélyt a célár teljesülésének, ennek
érdekében inkább a stopot / követő stopot húzzuk szűkebbre, nem pedig kézzel
likvidálunk (ezzel megkíméljük magunkat a stresszes döntés adta
hibalehetőségtől is)
- ha van egy TA elemünk (pl. trendvonal, hullócsillag), akkor
azt használjuk ki arra, amire tanultuk, vagyis a közeléből szűk stoppal nyitott
pozinak hagyjuk meg ezt a kis holtjáték lehetőséget, és ne vágjuk ki
pánikrohamok övezte hangulatban
Nos, a mai napon láthatóan úgy kereskedtem, mint egy
AnalfaBéla :)
(mondhatni: ’ha kettővel kevesebb lenne az IQ-m, már fotoszintetizálnék’ –
szigorúan Copyright szöveg, vagyis, csak a TDTjani forrás megjelölésével
idézhető! :D ). Azonban természetesen nem csak a brillírozásaimat teszem
közkincsé, hanem az elkövetett hibáim is hajlandó vagyok a nyilvánosság előtt
kielemezni – remélem okulok belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése