06 október, 2015

Visszatöltheti a rést a magyar index

Az utóbbi időben a FOREX grafikonok 5 perces időtávú elemzésével foglalkoztam, így nem is igen írtam ide. Eközben a magyar piac is mellőzésre került. Azonban most úgy tűnik, mintha lenne esély az indexünk határidős termékén a rés visszatöltésére.
Persze ehhez az egyedi nagy papíroknak és a nemzetközi környezetnek is támogatónak kell lennie, de talán most mindenhol mutatkozhat némi erő egy kis emelkedéshez. Villámelemzés, szokás szerint csak a grafikonokat segítségül hívva.

A BUX1512 esetén a csökkenő trendvonal alól kellene meglódulnia az árfolyamnak.


Az OTP esetén hasonló a helyzet, s itt a következő csökkenő trendvonalig szökkenhetne az árfolyam.


A MOL az OTP-hez hasonlóan a következő ellenállásokig juthatna egy megindulásból, itt azonban vízszintes szinteket azonosíthatunk, illetve látható, hogy a MOL árfolyama már ki is bújt a legrövidebb csökkenő trendvonal alól.


A Magyar Telekom esetében a csökkenő trendcsatornából kellene felfelé kitörni egy erősebb meginduláshoz, ezt az emelkedést támogathatja az árfolyam- és az RSI mozgása között felfedezhető divergencia is.


A Richter esetén mindannyian ismerjük az új termékek kapcsán élő pozitív várakozásokat. Továbbá jelen esetben még egy zászló formációt is azonosíthatunk a grafikonon, az emelkedés ellen szólnak azonban a legutóbbi csúcsok szintjei által képzett ellenállások valamint az RSI túlvettsége.


Ha a nemzetközi indexeket tekintjük, látható, hogy fennáll a dupla aljakból való kitörés esélye.

S&P500


Nasdaq100


DAX30


Így a pozitív várakozások alapján a mai napon 21.000 pontról kezdek long pozíció építésébe a BUX1512-ön. Fontos azonban megjegyezni, hogy az emelkedéssel csupán rövid időtávon számolok, hiszen a BUX index grafikonján jól látható a kialakult dupla csúcs formáció.
Ez pedig jelzi számunkra, hogy a magyar index további erőteljes menetelése előtt szükséges visszatesztelni az évek során kialakult trendcsatornát, melyből az év elején történt meg a kitörés.




3 megjegyzés:

  1. Lefeleztem a pozit 21730-as átlagáron.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. A pozi másik felét 21780-as átlagáron zártam.

    Így az összesített záró átlagár: 21757 lett.

    Vagyis a nyereség 757 pont kontraktusonként.

    VálaszTörlés