A MOL napos grafikonján egy zászló alakzat rajzolódott ki.
Amennyiben sikerül meglódulnia az árfolyamnak, úgy kb. 14.400 ft adódik
célárnak. Azonban technikai szempontból az emelkedés ellen szól, hogy az RSI
már túlvettséget jelez (az általam használt beállítások alapján legalábbis),
illetve az 50-es mozgóátlag is útját állhatja az emelkedésnek.
Érdekes, hogy hetes időtávon szintén pont az 50-es
mozgóátlag állja útját az árfolyamnak.
A hétfői napon egy bullish elnyelő gyertyát rajzolt ki a
grafikon, így azt gondolom, hogy az ellenérvek mellett is jó esély lehet, egy
rallyra a MOL árfolyamában. 13.000 forint alatt azonban el kell felejtsük egy időre az
emelkedési lehetőségeket és 12.000 majd 10.500 forint irányába kell inkább
tekingetnünk.
Csak nagyvonalakban a fundamentumok:
1) bizonytalanságok (még mindig)
a) Közel-kelet
b) INA, s erre most rátehetnek még egy lapáttal a horvátországi
választások
2) északi szomszédaink:
a) a Szlovák Villamos Művekbe nem vásárolja be magát a MOL
b) a Cseh piacon szépen terjeszkedett illetve
megszilárdította jelenlétét a vállalatcsoport
3) hazai lehetőségek:
a TVK tavalyi megvásárlásának és a JSR vegyesvállalat
létrehozásának majd csak a következő években lehet pozitív hatása, mellyel
azonban mindenképp érdemes számolni (erről írtam is akkortájt).
Nyitás a tőke egy részével, 13.190 forinton, stoppot 12940-re tettem.
VálaszTörlésValószínűleg kicsit elkapkodtam, mert meg kellett volna várni a kitörést - már ha lesz.
No majd látjuk, szerencsére elég szűk stoppot sikerült megadni.
Az ajánlati könyv figyelgetése közben úgy tűnt, hogy 13.100 - 13.135 között valaki 630 darabos Iceberg ajánlattal likvidálgatja a pakkját. H5-ön is rosszul fest a grafikon, ma-holnap jó eséllyel kipontozódom ebből a poziból.
VálaszTörlésTalán a 16:30-as amerikai nyersolaj készlet adatok még megmenthetik az ügyet. Bár nem igen reménykedem.
VálaszTörlésS ha bukó lesz, megérdemelten szenvedem el. Mert hogy nem vártam meg a kitörést az alakzatból, vagyis korán nyitottam. (Szerencsére kulturált mennyiséggel.)
Hogy a kereskedési hibáim tovább boncolgassam, egyértelműen felróható számomra, hogy a forgalom mértékéről (hiányáról) nem tájékozódtam alaposabban, a blogbejegyzésem keltezésekor. (Megfelelő forgalom hiányában ugye alapvetően nem lehet a technikai elemzésre támaszkodni.)
VálaszTörlésLáttam ugyan, hogy csökken a forgalom, ezt a grafikon forgalmat ábrázoló részén egy csökkenő vonallal jelöltem is ugyan, de azt nem gondoltam, hogy ennyire halott a magyar piac.
Nos, a számlatörténetem vizsgálgatva, szépen levonom majd a tanulságot. Bár azért talán olyan hatalmas butaságot most mégsem követtem el. (Kicsit korai nyitás, nem túl nagy mennyiséggel.)
Úgy tűnik, a ma délutáni EKB sajtótájékoztatón elhangzottak még segíthetik a pozit.
VálaszTörlésNo, meglátjuk hétfőn merre megyünk tovább. Mindenesetre egy bullish gyertya 13.400-ig komoly segítség lenne.
12.940 forinton záródott ez az ügyletem. Eredmény: -250ft/részvény (plusz ügyletnyitási és - zárási díj).
VálaszTörlésHibák:
- alacsony forgalmú instrumentum (meglepő ez egy blue chipnél) technikai elemzése
- korai nyitás (a kitörést meg nem várva)
- a hétfői kereskedésben feljebb kellett volna húzni a stoppot (bármilyen fáradt voltam is),
vagy akár zárni is a pozit egyből, hiszen (legalább) a rés visszatöltése várható volt már aznap